A
keresztény/keresztyén hívők három nagy ünnepe közül a pünkösd a sorban
az utolsó, és sokak szerint a legtitokzatosabb. Józan (vagy inkább
földhözragadt) emberi ésszel a legkevésbé felfogható, szó szerint nem
kézzelfogható, tapintható valóság. A betlehemi istállót s a jászolban
fekvő, bepólyált újszülött kisfiút, vagy a golgotai keresztre feszített,
szenvedő férfiút különösebb fantázia
nélkül is el lehet képzelni, hiszen akik szemtanúi voltak Jézus
születésének és halálának, majd feltámadásának, a két eseményt nagyon
pontosan és érzékletesen elbeszélték, majd az evangélisták leírták.
Karácsony és húsvét sokkal érthetőbb, meg- és elfogadhatóbb, mint
pünkösd, a Szentlélek kitöltetése. Jézus Krisztus, a mennyből a földre
alászállt, testté lett és az emberek között lakozó Ige emberi szemmel
jól látható, emberi füllel jól hallható, emberi kézzel érinthető,
megfogható volt. De a Szentlélek nem látható, nem hallható, még kevésbé
tapintható, kézzelfogható. Ahogy Jézus mondta Nikodémusnak, a szél fúj,
ahová akar, de nem tudod, honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki
Lélektől született. A Szentlélek maga nem látható, csak munkájának a
hatása, ahogy a szél hatását halljuk a zúgó levegőn, látjuk a hajladozó
fákon, szálló leveleken és porfelhőn keresztül. Mégis a Szentlélek
kitöltetése, eljövetele a legfényesebb, legmelegebb, leglelkesebb
keresztyén ünnepünk.
Az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk,
hogyan is történt pünkösdkor, húsvét után ötven nappal a Szentlélek
kitöltetése, amit Jézus Krisztus tanítványaitól történt elbúcsúzásakor
megígért nekik. Pünkösd napján – a pünkösd az ógörög pentekosztész:
ötvenedik szóból ered – a tizenkét apostol (akik között a Jézust eláruló
és nagypénteken öngyilkos lett Júdás helyett már Mátyás volt) együtt
volt a bezárt házban, amikor hirtelen zúgó szél töltötte be a házat, és
megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és mindegyikre leültek. Akkor
mindnyájan megteltek Szentlélekkel és kimentek Jeruzsálem utcáira, ahol
különféle etnikumú és nyelvű férfiak gyűltek össze, és az arámi nyelven,
galileai akcentusban szóló „lelkes” apostolok beszélni kezdtek
hozzájuk, ahogy „a Lélek adta nékik szólniok”. És csodák csodája –
mindenki a maga nyelvén hallotta és megértette őket, s álmélkodva
kérdezték egymástól: vajon mi akar ez lenni? Mások pedig csúfolkodtak
rajtuk: édes bortól részegedtek meg. De Péter apostol előállt és nagy
beszédet mondott a jeruzsálemiek előtt, megmagyarázván, hogy az őket
halló és megértő, különféle nyelvű emberek nem részegek, hanem az
történt, amit már Jóel próféta megjövendölt a Szentlélek kitöltetéséről,
és amelyet Jézus feltámasztása után az Isten elküldött és kitöltött
rájuk, és általuk az őket hallgatókra. A Szentlélek az, ami megértésre,
megtérésre, megkeresztelkedésre és Istenhitre vezette az apostolok
hallgatóit, s azon a napon háromezer lélek csatlakozott a tizenkét
apostolhoz – ezzel pünkösd napján létrejött az első
keresztény/keresztyén gyülekezet.
A pünkösdi nyelvadomány
valóságos kommunikációs csoda volt csaknem kétezer éve, hiszen a
Szentlélek egyakaratú közösséget teremtett a különböző etnikumú,
anyanyelvű, gondolkodású és életmódú emberekből, sok évvel azután, hogy a
bábeli bűn után az Úr összezavarta az addig egynyelvű emberek nyelvét
és szétszórta őket a földön, hogy ne értsék meg egymást. A Szentlélek
nyelvadománya volt és maradt mind a mai napig az a kommunikációs csoda,
az a minden kétségbeesésen túli remény, amely az elcsüggedt,
elidegenedett, talajt és utat vesztett embert felrázza, megeleveníti és
összekapcsolja társaival. Erre a nyelvi és közösségteremtő csodára a
szemfényvesztő, agymosó médiaipar és a virtuális közösségi média,
bárhogy ügyeskedik és trükközik, nem képes. Egyedül az igaz vigaszt adó,
soha el nem fogyó szeretetet és örömet sugárzó Szentlélek tud
egyesíteni és fölemelni minket, nemre, nemzetiségre, nyelvre,
világnézetre, felekezetre, életmódra való tekintet nélkül.
Az
isteni Lélek mint élet árad ki és jár át mindent. Ahogy Ezékiel próféta
könyvében olvassuk az Izráel feltámadásáról szóló részben, az Úr egy
csonttemetőbe vezette a prófétát, és megmutatta neki, hogy a megszáradt
tetemekbe saját lelkét lehelte-töltötte, s így felélesztette őket. A
magyar nyelvben az a kifejezés, hogy kilehelte a lelkét, azt jelenti,
hogy az illető meghalt, mert a lélek: élet, és éppen Isten az, aki
lelkével életet ad, sőt visszaadhatja nekünk. Amíg van bennünk Istentől
kapott lélek, lélegzünk, Isten nélkül a semmibe fulladunk, kileheljük a
lelkünk, elveszünk.
A Szentlélek egyszerre isteni ajándék, és
maga is ajándékozó. Megajándékoz minket az erő, a szeretet és a józanság
lelkével, amely utóbbi a kettő előbbi közös gyümölcse, hiszen a
szeretetlen erő veszélyes, az erőtlen szeretet szánalmas, a kettő együtt
azonban áldásos. Ahol az ember képes betölteni isteni hivatását, ott
van a józanság, a békesség, a bölcsesség, ott születhet meg és fejlődhet
a szabadsággal teljes rend és a rendezett szabadság, ami ellentéte a
szabadosságnak, az anarchiának, a zűrzavarnak.
A Szentlélek
jele és jelképe az evangéliumban az égi láng, amely pünkösdkor „kettős
tüzes nyelvek” alakjában töltötte be Jézus tanítványait. A lélek láng,
mely egyszerre világít és melegít, s azt még a hitetlen és kétkedő
emberek is belátják, hogy fény- és hőenergia nélkül nincs emberi, és
semmilyen élet. Energiaforrások híján vagy szűkében mind az egyén, mind
az emberi közösség életképtelen, ezért vált a legfőbb hatalmi kérdéssé
nemzetállami és globális szinten is az energiaellátás. Csak éppen arra
nem gondolnak sokan, hogy a földi energia mellett az élethez szükségünk
van mennyei energiára is.
Az evangéliumi ógörög dünamisz (erő,
hatalom) szóból származik a magyar dinamó szó. Ez a gép mechanikai
energiából öngerjesztéssel elektromos áramot fejleszt, működési elvét
pedig Jedlik Ányos magyar bencés szerzetes tudós-feltaláló jó százötven
éve írta le. Fontos és hasznos találmány a földi dinamó, de sokkal
fontosabb és szükségesebb nála a – Joó Sándor zseniális kifejezésével –
„mennyei dinamó”, a titokzatos erő, amely maga a megfeszített és
feltámadott Krisztus. Ő a fáradt, csüggedt, elgyengült emberi lélek
emberfeletti erőt fejlesztő forrása, és az ő kegyelmét, szeretetét,
erejét a Szentlélek által ajándékozza nekünk.
Pál apostol írja,
hogy a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés,
szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Ha pedig Lélek
szerint élünk, Lélek szerint is járjunk, s ne legyünk hiú
dicsőségkívánók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők. Hanem öltözzük
föl a szeretetet, mint ami a tökéletességnek kötele. Ez a kötél nem
kenderből, nem acélból, még csak nem is valamiféle műanyagból van, hanem
maga a Szentlélek. Őt hívjuk, várjuk, benne hiszünk, hozzá
fohászkodnunk, mert ő jött el az első és jön el azóta is minden
pünkösdkor, hogy betöltsön, megelevenítsen, megszenteljen, összekössön
minket, embereket egymással, és összekösse a földet a mennyel.
Forrás:
Végvári Gábor/PolgárPortál
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése